Dicsértessék a Jézus Krisztus
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A március mindig a tavaszt, a kikeletet hozza magával. Ha sokszor borús is az égbolt, a felhők mögül néha ránk kacsintó vidám napsugár erejét érezzük szívünkben, lelkünkben. Nem tudom, Önök miként éreznek, de március számomra mindig is a megújulás ígéretét hordozza magában. Még csípős ugyan a szél és sokszor nekikeseredik az eső, de a kertek felől, a szántók felől már érezni az éledő föld, a sarjadó füvek jellegzetes illatát. Azon a bizonyos 176 évvel ezelőtti március tizenötödikén a friss szellő ugyanezeket a tavaszillatokat hozta. Igazából senki nem sejthette azon a reggelen, hogy pillanatok alatt megváltozik a Habsburg Birodalom sorsa és benne valamennyi lakójának élete. Csodálattal tekinthetünk azokra a fiatalokra, akik bátrak voltak feltenni, addig fel nem tett kérdéseket, tisztelet az akkori politikusoknak, akik meg mertek kérdőjelezni évszázados tabukat, és fejet kell hajtanunk a földművesek, az iparosok, a tanítók előtt, akik félre tudták tenni megszokott életüket, hogy egy addig soha nem látott zászló alatt csatába induljanak. Valószínű vakmerőnek, bolondnak, forrófejűnek tartották őket, vagy egyszerűen csak nyughatatlan bajkeverőknek. 48’ hősei, nem túlélésre játszók, nem halvérű kompromisszum keresők, hanem tiszták, eltökéltek és igazságszeretők voltak, akik bátran hoztak áldozatot az országukért. Igazából könnyű dolgunk van ma, mert könnyű dolguk van a kései ünneplőknek. Jól bejáratott másfél évszázados hagyományt követünk, évről évre, márciusról márciusra. Emlékezés és elmélkedés közben vajon hányan tesszük fel a kérdést: Kik lennénk mi a forradalomban, hol és melyik oldalon állnánk? Védenénk a tegnap kényelemét, vagy mernénk küzdeni valami újért, valami teljesen bizonytalanért? Lenne-e bátorságunk kardot ragadni, feladni addigi nyugodt életünket egy kétséges forradalmi kalandért, vagy otthagyni a birtokot, hogy egy veszélyes csatában rohamot vezényeljünk, vagy otthagyni a családot, gyereket, hogy sárban, hóban ágyútalpat vonszoljunk? Nem tudom. Félek, csak keveseknek lenne ehhez hite és eltökéltsége. Azt hiszem, fogalmazhatunk úgy, hogy a március 15 embere, a megzabolázhatatlan lázadóé, aki nemet mond a szolgaságra, aki vakmerő, szabad és a bátor. Ez az ünnep a vad lángé, a megalkuvást nem ismerő lelkesedésé és nem a szunnyadó parázsé! 1848-ban Pest-Buda csatlakozott a Párizsból induló forradalmi hullámhoz, igaz ennek gyenge fuvallata hazánkban hatalmas viharrá dagadt. Az európai felkeléseket hamar vérbe fojtották, egyedül a mi dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk tartotta magát másfél éven át! Miért? Mert egy emberként állt az ország! Mert ’48 forradalmának tömegbázisát ugyan a polgárok és parasztok sokasága adta, de a vezető szerepet éppen azok vállalták, akiktől – történelmi múltjuk, érdekeik alapján – az uralkodó rendszer védelmét várnánk. A forradalom „motorjává” azok váltak, akik műveltségük, kapcsolatrendszerük alapján leginkább képesek voltak a kitűzött célok megvalósítására. A köznemesi származású értelmiség, s a haladó szellemű arisztokraták belátták, hogy az ország és a saját személyes sorsuk jobbra fordulása csak úgy lehetséges, ha a Kárpát-medence minden lakója hasonló jogokkal bír, ha munkájával mindenki boldogulni képes, és semmiféle törvény nem köti gúzsba a vállalkozáshoz, a tanuláshoz való kedvet. Az 1848-as forradalomban, majd a szabadságharcban jött létre valójában az egységes magyar nemzet. Magyarország képes volt kiállni az elért eredményekért, képes volt harcolni jogaiért. Egység, összetartozás, átgondolt, felelős önzetlenség, bátor tettrekészség, társadalmi konszenzus. Talán ezekkel a szavakkal lehetne az 1848/49-es eseményeket jellemezni, s mához szóló üzenetét megfogalmazni. Legyen szó, zúgó forradalomról vagy békés építkezésről, az előrehaladáshoz összefogásra és átgondolt programra van szükség. Éljen bennünk is a tudás, hogy összefogva nagy eredményeket érhetünk el. Az összefogáshoz bizalomra van szükség, amely nélkül az ország nem működhet jól. Mindez igaz a mi kis településünk lakóira is, hiszen Ajnád a mi kis országunk. Minden nap küzdünk, hogy szebbé, élhetőbbé tegyük településünket. Ahhoz, hogy a kitűzött célokat meg tudjuk valósítani, bíznunk kell egymásban. Egy közösség csak akkor emelkedik ki a többi közül, ha közös célokat tűzünk ki, és a célhoz vezető úton segítünk egymáson. Büszkén, örömmel fogadjuk közösségünk sikereit, és mindenki a maga helyén tesz is a közös űgyért. Csak akkor van összetartás, ha együtt lélegzünk, ha a szívük egy ütemre dobban. A márciusi ifjakra emlékezünk-e napon, kik felismerték az egység erejét. Tetteikben a végsőkig bízva, elszántan, reménnyel telve cselekedtek. Legyünk hát büszkék azokra a magyarokra, akik kinyilvánították akaratukat 1848-ban, s egy emberként álltak a szabadság oldalára. E hősök iránti tisztelet késztet minket, hogy minden év március idusán kokárda kitűzésével és koszorúval emlékezzünk itt az emlékoszlopnál. Cselekedjünk úgy, hogy őseink is büszkén, megelégedéssel tekintsenek le ránk! Köszönöm, hogy meghallgattak! Isten áldd meg a magyart!
Szőgyör Árpád, Csíkajnád (Elhangzott 2024. március 17-én, vasárnap az ajnádi Emlékoszlopnál)
