Ajnádi betlehemes (Forrás: Székely László: Csíki áhítat (A csíki székelyek vallási néprajza), Szent István Társulat, Bp. /Rácz József gyűjtése alapján, adatközlők: Dobos Julianna (56) szül. 1886; Orbán Vera (70) szül. 1872/)
Ajnád
Ajnád – az én szívemnek egy
Igen kedves zuga,
Szentmihály községnek
Kicsiny kis faluja.
Nagymamám ott született,
Ott tanult és nevelkedett.
Okították tiszteletre,
Ösztönözték becsületre.
Telt az idő, s megszülettem,
Nagyszülőket megszerettem.
Vittek engem mindenhova,
Ajnádra is jó gyakorta.
Sok nyaramat ott töltöttem,
Nagyszülők közt nevelődtem,
A pataknál játszadoztam,
Nagytatámmal kirándultam.
Messze kint a dombokon,
A rompácai oldalon,
Hol sok tehén legelész,
Táj szépsége megigéz.
Van szép hely a világon,
Ismertebb és híresebb,
Mégis Ajnád marad az én
Lelkemnek legkedvesebb.
/Elekes Csaba – Csíkszereda/
Kőmíves Kelemenné népballada /ajnádi változat/
Kőmíves Kelemenné
(A falba épített asszony)
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives
Elfogadták ők az magos Déva várát,
Magos Déva várát.
Hezza is fogának, hezza is fogának,
Mit délelőtt raktak, délután leomlik,
Délután leomlik.
– Istenem, istenem, mi annak az oka,
Hogy az mü szép várunk nem akar épülni,
Nem akar épülni. –
Tizenkét kőmives nagy fogadságot tett,
Melik felesége hamarább odajő,
Hamarább odajő,
Fogják meg, öljék meg, keverjék mész közé,
Minden apró csontját rakják kőfal közé,
Rakják kőfal közé.
Kőmives Kelemen rikoltá szolgáját:
– Szolgám, szolgám, szolgám, én azt mondom néked,
Én azt mondom néked:
Menj el te csak haza, mondjad asszonyodnak,
Ne siessen haza, késsen az ebéddel,
Késsen az ebéddel. –
Erre a jó szolga haza es indula,
A kapun bemene s kapu megcsattana,
Kapu megcsattana.
Kifuta asszonya s kérdi hogy mi baj van.
– Az a baj, az a baj, szép kedves asszonyom,
Szép kedves asszonyom.
Azt üzeni gazdám siessél ki hozzá,
Siessél ki hozzá, siess az ebéddel,
Siess az ebéddel.
– Szolgám, szolgám, szolgám, fogd bé az hat lovat,
Fogd bé az hintóba s állítsd az ajtóba,
Állítsd az ajtóba. –
Mikor már félutig elérének oda:
– Asszonyom, asszonyom, – szólítá a szolga,
Szólítá a szolga.
– Asszonyom, asszonyom, én egyet gondolék.
– Szolgám, szolgám, szolgám, mondd meg, mint gondoltál,
Mondd meg, mit gondoltál.
– Én aztat gondoltam, térjünk meg mü innen.
Jobb lesz nekünk, jobb lesz, – térjünk meg mü innen,
Térjünk meg mü innen.
– Szolgám, szolgám, szolgám, kezedben a gyeplő,
Kezedben az ostor, hajtsad az hat lovat,
Hajtsad az hat lovat.
Kőmives Kelemen felállott kőfalra,
Meglátta hintaját, meglátta hat lovát,
Meglátta hat lovát.
– Istenem, Istenem, szerelmes Istenem,
Talán az én szolgám nagy hazugsággal járt,
Nagy hazugsággal járt.
– Istenem, istenem, adj egy sötét záport,
Hogy ne tudjon jönni az én szép kedvesem,
Én jó feleségem!
Mikor eztet mondá, oda es érének,
Erre jó Kelemen kapá az puskáját,
Meglövé szolgáját.
– Jónapot, jónapot, Kőmives Kelemen,
Jónapot, jónapot, Kőmives Kelemen,
Kőmives Kelemen!
Istenem, Istenem, mi annak az oka,
Hármat es köszönék, egyet sem fogada,
Egyet sem fogada.
– Az a baj, az a baj, kedves feleségem,
Megfogunk, megölünk, mész közé keverünk,
Mész közé keverünk,
Minden apró csontod kőfal közé rakjuk
Magas Déva várát véle megállítjuk,
Véle megállítjuk.
Az asszony már erősen viselős s ahogy befalazták, megszülte kicsiny fiát. Mer nem ölték meg, hanem elevenen falazták el. Szerencséjére az egyik karját tudta mozgatni, és ezzel a kezivel adta a csecsit a gyereknek. Így nevelte hét esztendeig. Ez alatt a hét esztendő alatt Kőmives Kelemen gyászolá feleségét, de a hét év elteltével új lakodalomra készült. Megérezte ezt a befalazott asszony, szétlökkintette a falat, és útnak indult kisfiával hazafelé. Mikor a kapu elé értek, levetette utolsó rongyát (mert a ruhája hét esztendő alatt lenyűtt a falban), rátekerte a fiára, kinek nem volt ruhája. A gyerek szájába tette a mátkagyűrűjét s kitanította, menjen be egyenesen a násznép közé, álljon meg Kőmives Kelemen előtt, köszöntse fel, s ha már ivott, lökje be nyelvével a pohárba a gyűrűt. A gyerek be is megy. Csak nehezen jut apja elé, mer a násznép taszigálja, de végre elibe ér. Fölköszönti, iszik s visszaadja a poharat. Kőmives Kelemen, ahogy szokás, kiissza a maradékot; a szája pereméhez ér valami, megnézi – hát látja, hogy ez az ő régi mátkagyűrűje. Megkérdi a gyerektől, kitől kapta a gyűrűt. A gyerek megmondja. Kőmives Kelemen kimegy. Amikor meglátja a régi asszonyát mezítelenül, visszamegy a házba, leszedi az új asszonyról a selyem szoknyát, a bársony ingvállat, a gyöngyöket, az arany ékszereket, kiviszi s ráadja a régi asszonyra. S mikor behozza az egyik ajtón, a másikon kimegy az új asszony pőrén a násznéppel. Attul fogva mindig együtt éltek. Magyar népköltészet. II. Népballadák. (Szerkesztette: Ortutay Gyula) Bp. 1955. (Magyar Klasszikusok), 12-15.
Az ajnádi változat margójára
Népballadáink a népi sorsot, annak minden fájdalmát, bánatát, csalódottságát mutatják be. Régen a balladamondók csak olyan balladákat mondtak, amiben benne volt valami a saját életükből. Pl. az árvasorsról nem beszélt olyan, aki nem volt árva, vagy legalább özvegy, magáramaradott. Valamiképp így lettek ezek a szövegek hitelessé, eredetivé.
A Kőmíves Kelemenné története azt mutatja be, hogy pénzért, barátságért, más szavára, hogyan veszíti el a férj a feleséget. S ez nagy dolog, sőt megdöbbentő, hiszen örök hűséget, szeretetet fogadott feleségének, hites ura volt. S mit tesz a feleség?! Nem mondhatja el az utcán, mi történt, hogy hűtlen lett, elpártolt a férje, hogy fontosabb a cimborák szava, vagy Déva várának felépítése ezüstért, aranyért. És az árván maradt gyermek is kinek panaszolja?! Ha nem is halt meg fizikai értelemben, lelkiekben biztosan igen… Hiszen bármelyik gyermek megszenvedi az apa vagy az anya hiányát. Ilyenek vagyunk mi emberek!
Az ajnádi balladaváltozat ezt a történetet továbbgondolja… a férj meggyászolja feleségét, majd újranősül, épp a menyegzőt tartják… A balladában megjelenik a viselős kifejezés, mely várandóságot jelent. Ez még tragikusabbá teszi a történetet. Végül a gyermek által hiúsul meg a második házasság: az új asszony nem töltheti be Kelemenné helyét!
Vajon ki a szerzője a XX. század elején lejegyzett szövegváltozatnak? Vajon miért gondolta tovább a népi szerző a történetet? Nem tudjuk, de annyit sejtünk csakis olyan lehet, aki vagy hűtlen házastársa miatt, vagy árvasorsa miatt szenvedett.
Mindenesetre az ajnádi népköltés szép hagyatéka ez a magyar nyelvterületen is egyedi – a verses elbeszélést kibővítő – prózai kiegészítés, amely egyben a történet analógiás /hasonlóságon alapuló/ továbbgondolása is lehet!
