169 évvel ezelőtt, 1848.március 15-én megmozdult a magyar nemzet, megelégelte a több évszázados elnyomást. A március ifjak 12 pontban megfogalmazták a nemzetigényeit, követeléseit; tömegeket mozgósítottak, és szembeszálltak a zsarnok hatalommal. Mindezt tették azért, hogy fiaik, utódjaik békében, szabadon élhessenek. A szabadság hősei ők, akár névtelenül is,akik vérüket adták ezért a földért. Ne feledjük el, hogy a szabadságnak mindig is nagy ára volt, emberi életeket követelt. A jelen generációnak pedig kötelessége, hogy emléket állítson, és emlékezzen mindazokra, akik életüket áldozták a hazáért, nemzetért. Ezért legyen ez a nap az emlékezés napja is.
Március 8. és az 1848-as szabadságharc és forradalom megünneplése fényképekben
Az idei megemlékezés különlegessége, hogy az 1927-ben állított első világháborús emlékmű, teljesen felújítódott és rajta elhelyezésre került egy GULÁG-emléktábla, amelyen 12 ajnádi neve található” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Szőgyör Loránd, a Szent István Szervezet elnöke az egybegyűlteket, helyieket és vendégeket.
Ezt követően elhangzottak az ünnepi beszédek: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében, Lukács Bence-Ákos konzul; Csíkszentmihály Önkormányzata nevében Izsák-Székely Lóránt polgármester; a SZISZ nevében Bogos Róbert tanár. A beszédek között elhangzott Petőfi Sándor Nemzeti dala (elmondta: Szakács Szabolcs), Petőfi Sándor Föltámadott a tengercímű verse (elmondta: Antal Szabina), valamint Bilibok (Boros) Imre bácsi elszavalta Bátai ének a hősökről című verset. Ft. Tankó Szilveszter plébános megáldotta a felújított emlékművet és az új emléktáblákat.
Koszorút helyezett el Lukács Bence-Ákos konzul, Izsák-Székely Lóránt polgármester és Dobos László alpolgármester, Ferencz Ernő ésBoros Márton közbirtokossági vezetőségi tag, Erőss Ferenc és ifj. Szőgyör Domokos önkéntes tűzoltók, valamint Kósa Antal és Bogos Róbert a szervezők nevében.
Az 1927-ben állított és 2017-ben teljesen felújított emlékoszlop munkálatait Dóczy András csíksomlyói szobrászművész és csapata végezte, főtámogató: Emberi Erőforrás Minisztérium – Gulág Emlékbizottság a pályázati úton, támogatók: Kósa Antal és Bilibok Jolán, a helyi közbirtokosság, Izsák Imre és Ágnes, Szent István Szervezet. Isten fizesse mindenki adományát!
Továbbá köszönjük Csáki Klára anyakönyv-vezetőnek a segítségét, valamint az időseknek, akik visszaemlékezésükkel segítettek: vitéz Orbán Ferencnek, Sipos Antalnak, Bilibok-Boros Imrének, Kovács Antalnak.
Az ünnepségről tudósított a Kossuth Rádió, a Csíki Hírlap és a Hargita Népe.
Az alábbi linkeken olvashatók a beszámolók:
https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/emlekeztek-es-emlekeztettek-ajnadon
Bogos Róbert ünnepi beszéde:
Tisztelt Vendégeink, tisztelt ünneplő Közösség!
Március 15-e a magyarság legfőbb nemzeti ünnepe immáron 169 éve. Mi most egy kicsit hamarabb ünnepeljük azért, hogy az ünnep közösségi legyen, hogy minél többen részesei tudjunk lenni a megemlékezésnek.
A magam részéről elsősorban a 1848-as szabadságharc helyi jellegéről és honvédjeiről kívánok megemlékezni, mindazokról, akik közösségünkhöz tartoztak:
– az első a szentmihályi Sándor László nemzetőr-százados, táblabíró, akit Kolozsvár mellett, Szamosfalván végeztek ki, felakasztották 1849. október 18-án, és akinek 3 gyermeke maradt árván. A vérengző osztrák altábornagy báró Karl von Urban parancsára végezte ki a rögtönítélő hadbíróság koholt vádak alapján. Azzal vádolták, hogy 17 foglyot meglövetett, amikor Udvarhelyre kísérte át őket. A valóság viszont más volt: – idézem a későbbi tudósítást: hadifoglyokat kísértek, amikor fegyveresek megtámadták, hogy kiszabadítsák a foglyokat, a tűzharcban mindkét táborból haltak meg. Sándor Lászlóval együtt kivégezték felettesét is, a madéfalvi Tamás András alezredest. Emléküket Szamosfalván emlékmű, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben síremlék őrzi.
– a szabadságharc hőse volt az ajnádi Orbán Mihályis, aki megszökött az osztrák csapatból, és csatlakozni akart Bem József erdélyi seregéhez, sokáig itt bujkált a hegyekben, főként Barakaszában egy szulába, de elárulták, és visszakísérték Sztaniszlóba, ahol vesszőfutással kivégezték. Egyéves gyermeke Orbán Antal maradt árván.
Akikre még büszkék lehetünk a szentmihályi Ladó Ferenc honvédszázados, aki hazakerült a szabadságharcból, 1870-ben halt meg, sírja a szentmihályi temetőben van. Szintén szentmihályi – Gábor Áron jobb keze -, az ágyúöntés nélkülözhetetlen szakembere Bodor Ferenc, a balánbányai üzem, majd a madarasi lőporgyár, végül a bodvaji vashámor vezetője volt. Ő 1874-ben halt meg és a budavári temetőben nyugszik.
Ebből a korból idézem a szentmihályi tanács levelét a fronton küzdő honvédekhez, 1849. február 15-én keltezték,ekkor az ajnádi ifj. Böjthy Imre volt községi nemzetőrség vezetője, idézem: „Felszólítunk titeket, székely véreink, hogy a táborban nemzetünkért s magatok dicsőségéért híven és igazságosan szolgáljatok, víg kedvvel, bátor lélekkel vívjatok nemzetünk szabadságáért. Mü es minnyájan 18 évestől 50 évesig fegyverbe és hadi gyakorlatokban vagyunk, és mihelyt szólít a szükség, veletek együtt küsdünk.”
Másodsorban a mai megemlékezés különlegessége, hogy a felújított emlékmű és új emléktábla a II. világháború áldozataira irányítja figyelmünket, elsősorban azokra, akik az orosz fogságba odavesztek.
Üzen a múlt a XX. század közepéről, amikor több százezer (kb. 800 ezer) magyar állampolgár került a Szovjetunió különféle táboraiba. A több százezerből mi most 12 nevet emeltünk ki, akik az embertelen bánásmód, az éhezés, a túlhajtott munka, és a nagy hideg, gyakran –40 fok elszenvedői voltak. A szovjet fogság traumáit aligha tudták feldolgozni a túlélők is, akik hazakerültek. Rájuk is emlékezünk.
A mai megemlékezés arról is szól tehát, hogy ne merüljön feledésbe, ami 1944 őszétől 1945-46-ig itt, a mi vidékünkön is történt pl. faluégés, menekülés, s aztán a hadifogolytáborok és Gulág-lágerek embertelensége.
Engedjék meg, hogy pár szót az emlékoszlopról és annak felújítási munkálatairól is szóljak…
1927-ben állították az ajnádi Orbán Imre községi bíró és a szentmihályi Kósa Antal közbirtokossági elnök idejében. Az ők érdemük elsősorban, hogy Ajnádnak van 90 éve emlékoszlopa. Eredetileg az írást a nagyobb kőtömbbe vésték, de a kommunista években megrongálták az írást, ekkor Bíró László tanító bácsi márványtáblát készíttetett.
Néhány éve elhelyeztünk egy második táblát is az 1848-49-es forradalom emlékére, hiszen évtizedek óta az emlékoszlopnál ünnepelünk, koszorúzunk március 15-én.
A harmadik táblát idén helyeztük el az orosz hadifogságba elhurcolt és odaveszett 12 ajnádi fiatalember emlékére. Köszönet Dóczy András szobrászművésznek a szép kivitelezésért.
És a történelmi múlt itt találkozik a jelennel az emlékoszlop előtt:
- ahogy Bilibok Imre bácsi ezen a helyen 1944. március 15-én, akkor 9 éves kisfiúként búcsúztatta a Gyimesfelsőlokra bevonuló honvédeket és 73 évvel azután elmondja ugyanazt a verset.
- vagy ahogy itt az emlékoszlop előtt találkoztak ezek a honvédek utoljára az ajnádi közösséggel 1944. március 15-én Simó (Ferencz Simon) tanító-hadnagy vezetésével, az utolsó közösségi élményük itt volt, s most 2017-ben ismét itt vannak, igaz már csak emléküket idézi az emléktáblán levő névsoruk.
Üzen tehát a múlt: emlékezzünk és emlékeztessünk! Köszönöm a figyelmet!
(Bogos Róbert, elhangzott 2017. március 12-én)
