Az emberek régen is tudták, hogy az ők munkájuk önmagában nem elég, a jó termésért szükség van Isten áldására. Ezért is, mikor a magvető veti a gabonát, leveszi a kalapot, és imádkozva szórja a magokat.
Szent Márk evangélista napjához (ápr. 25.) közeli vasárnap tartják a katolikus egyházban a búzaszentelési szertartást. Ezen az ünnepen a hívek kivonulnak a határba, imádkoznak, hogy Isten adjon bő termést, és védje meg a mezőket, vetéseket természeti csapásoktól, jégveréstől.
A szertartás nevével (búzaszentelő) ellentétben nemcsak a búzára (kenyérgabonára), hanem mindenféle vetésre, terményre kérik Isten oltalmát, hogy a mag elhalva tízszeres, ötvenszeres vagy százszoros termést hozzon.
Szintén régi hagyomány, hogy a megáldott búzaszálakat hazaviszik, amelyet aztán az asszonyok az imakönyvbe, a férfiak istállóba helyezik el, vagy akár az állatokkal (tyúkokkal, tehenekkel) etetik meg, máshol a termőföldön elszórják.
