Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem – hangzik valahányszor, amikor magyar állampolgárral gyarapodik Magyarország. Megható, amikor egy közösség – jelképesen is – elfogad, befogad valakit. De ez az érzés még fokozottabban jelen van azok életében, akik (önhibájukon kívül) kiszakadtak és kisebbségi sorsba kerültek. Több évtizedes jóvátétel és elégtétel az, hogy határon túliak felvehetik a magyar állampolgárságot. Sokszor és sokhelyt nem elég az érzés (hogy magyar vagyok), hanem kézzel fogható bizonyítéka is kell. Ez pedig nem más mint az elismerés, egy nagyobb nemzeti közösség hivatalos elismerése.
Sipos Antal (szül. 1928) és neje Julianna (szül.1937) magyar állampolgár immár másodszor. Ugyanis ők román állampolgárként születtek, aztán magyar állampolgárságot kaptak, majd ismét románt. Mindezt megkérdezésük, beleegyezésük nélkül. Sok év után megérhették, hogy kettős állampolgárok lehettek. Az idősebb generáció kiállta az idők próbáját, ezért nekik ez a nap a helytállásról is szól. Magyarok maradtak akkor is, amikor nem szabadott azzá lenni. Ezért könnyes a szem és leírhatatlan az érzés. Erkölcsi jóvátétel idősnek, megerősítés és lehetőség fiatalnak. Éljünk hát az állampolgárság felvételének lehetőségével!
