Idén, 2011. február 26-án a csíkajnádi házasok egy kisebb csoportja újra megszervezte a FARSANGI KOSARAS BÁLT, hiszen a farsang a jókedv, a mókázás és lazító mulatozás időszaka.
Hét órára szólt a meghívó, és jöttek is a párok a szépen feldíszített kosarakkal. A díszített kosarakhoz találó volt a feldíszített kultúrotthon is. A vendégeket a szervezők házifőtt pálinkával és farsangi fánkkal fogadták. A teremben, a megterített asztalok körül, mindenki kedve szerint helyezkedett el, barátokkal csoportosulva.
A köszöntő után kezdődött a reggel 7 óráig tartó mulatság, a tánchoz a talpalávalót Dobos Árpád, Szőcs Zsombor és Vizoli Miklós biztosította, akik idén is kitettek magukért. A bál első fontosabb mozzanatát a legidősebb és legfiatalabb házaspár megajándékozása képezte. Ajnád legidősebb megjelent házaspárja id. Bilibók Károly és felesége Mária volt, akik bár nagyon fiatalosan, de éppen olyan meghatódva vették át az ajándékokat. A legfiatalabb házaspár ifj. Sipos Szilveszter és felesége Erika volt, akiknek nemrég volt az esküvőjük.
Ezután sor került a FARSANGI TORTA kisorsolására, majd a kosarak díjazására. A feldíszített kosarak zsűrizésében minden meghívott részt vett. A végeredmény nagyon szoros volt, mivel egy-egy pont különbséggel nyertek a kosarak. A szervezők az első három kosarat díjazták, az idén az első díjat Péter Csaba és felesége vihette haza, akik kosarukat nagyon ötletes, farsangi jelmezbe „öltöztették”. Az est fénypontját a csíkrákosi PACSIRTA DALEGYLET képezte, akik rövid, humoros előadásukkal szórakoztatták a jelenlevőket.
A „házaspárok táncán” mindenki a saját párját kellett táncra hívja és jól megforgassa. A sok tánc között került sor a TOMBOLA sorsolására, amikor értékes nyeremények leltek gazdákra: az első díj egy 6 személyes tányérkészlet volt, a második egy botmixer, a harmadik egy nagy római tál. Ezen kívül sorsolásra került még: egy káposztafőző fazék, két kisebb római tál, egy hímzett kosárterítő, a Creative Köröm Stúdió körömépítésről szóló felajánlásai, egy papirusz, festett képpel és más apróbb ajándékok.
Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek és részvételükkel, valamint egyéb hozzájárulásukkal támogatták rendezvényünket, és jövőre is szeretettel várunk minden házas- és fiatal párt a hagyományos kosaras bálba. Külön köszönet jár főtámogatónknak, a Csíkszentmihály-Ajnád Közbirtokosságnak, amely a CSÍKAJNÁDI SZENT ISTVÁN SZERVEZET közreműködésével, anyagiakkal járult hozzá a bál sikeres megvalósításához és színesebbé tételéhez. A RENDEZŐK