Visszatekintő az elmúlt esztendőre. Tudomásul vesszük, hogy életünk egy esztendeje ismét végéhez közeledik. Az ÉN életemből telt el az értékes, visszahozhatatalan idő. Nem is ezért aggódom, hanem azt vizsgálom, hogyan telt el ez az esztendő? Milyen gyümölcsöt termett az örökkévalóság szempontjából? Mert életem minden percét jól akarom felhasználni, ezért megfontolom a bölcs gondolkodó szavait, aki így ír: „Imádkozz, hogy magányod arra ösztönözzön, hogy megtaláld azt, amiért élhetsz. Ez a valami pedig elég értékes legyen arra, hogy meghalj érte!” Életcélja kell hogy legyen minden embernek. Talán más célja van a tanuló gyermeknek, más az ifjúnak, ismét más célja van az élete teljében levő személynek. A másság szép és jó. Mégis kell hogy legyenek közös céljaink is, melyeket együtt valósítunk meg. Olyan célok, melyekért érdemes áldozatot vállalni. Példaképeink a küzdelemben és a kitartásban, a siker reményében előttünk vannak, népünk hősei, akik a szabadságért, a gazdasági fejlődésért, a magyar hírnév és megbecsülés emeléséért életüket és vagyonukat odaadták. Úgy, mint Krisztus áldozata hozta meg az emberiség üdvösségét, hozza az egyes emberek együttes áldozata egy közösség megmaradását, egy nép győzelmét a mulandóság fölött. Azt nem adták soha ingyen és harc nélkül. Azok birtokolják a győzelmet, a sikert, az előrehaladást, akik készek meghalni érte.
Visszatekintve évente számbavesszük sikereinket és esetleges mulasztásainkat. Vizsgálódásunk területe az egyéni életem és a közösségi élethez való hozzáállásom. Önmagamat gazdagítom, amikor megismerem népem gazdag örökségét, az irodalom, a kutatások, a történelem területén. Alapnak rakhatom le ezeket az ismereteket az emberiség közös kincseinek megismerése előtt. Minden területen világszinten elismert kinccsel rendelkezünk mi, magyarok. Erre akkor leszünk büszkék és ebből csak azután származik számunkra bátorság, amikor megismerve enyém lesz. Mint tanuló mennyit olvastam, kutattam a kötelező tanulmányok mellett? Mint az élet különböző területén élő felnőtt mennyivel gyarapodtam – tudásban – ebben az esztendőben? Mert az időt jól kell felhasználni. Ezt meg kell tanulni! Márton Áron püspökünk hirdette meg: „A technika mai fejlett fokán, amikor a gondolatnak nincsenek térbeli korlátai, a nép nagy része idegen eszmék hatása alá kerül és elnevelődik. Ha mi nem neveljük, nevelik mások, s az eredmény az lesz, hogy idegenül, sőt ellenségesen fog szembeállni természete szerinti vezetőivel és saját intézményeivel.” A több mint fél évszázada elhangzott tanítás és figyelmeztetés napjainkban is helyénvaló. Tanulnunk és tanítanunk kell egymást az élet minden területén. Az a személy, aki azt állítja, hogy nincs szüksége segítségre az élet titkainak, nehézségeinek megoldásában, az elveszett ember. Önmagát senki sem mentheti meg. Megismerni a nagyvilágot, megvalósítani elévülhetetlen célokat csak áldozatok árán és közösen lehetséges. Ennek útját ismerte a mi népünk, ezt az utat járta és megmaradt. Másfajta kihívásoknak kell eleget tennünk megmaradásunkért. Földi és örök boldogságunkért hozzuk meg az áldozatot egyénenként, de közösen is.
Visszatekintünk az elmúlt esztendőre: legyen hála Istennek minden eredményért. Csak Ő indított és kísért azok megvalósításában. Nem tehetnek megelégedettekké ezek a sikerek, hogyha arra gondolunk, hogy még sok mindent tehettünk volna. A küzdelemben, harcban nincs megállás a végső győzelemig. Ne féljünk ettől az erőpróbától! Mert a gyávák megfutnak, a bátrak küzdenek Istenben bízva. Mi bírjuk örökségként Krisztus győzelmét, a vértanúk diadalát, a szentek kitartását. Ezen a földön éltek és áldozták vérüket őseink, önzetlenül. Ezt a földet akarjuk gyermekeinknek átadni örökségül, hogy éljenek Isten segedelmével boldog életet.
Tankó Szilveszter plébános
