Egyedülálló kezdeményezés valósult meg Ajnádon, amikor május 13-án, pénteken 17 órakor hivatalosan is átadták a gyerekeknek a játszóterepet, melynek kezdeményezője és ötletgazdája a Szent István Szervezet, főtámogatója a Szentmihály-Ajnád Közbirtokosság. A projekt összértéke 7.580 lej, ebből a Közbirtokosság 5.000 lejt fizet. A további összeg a közösségre hárul, ezért gyűjtést szervezünk. A területet, illetve annak rendezését a helyi tanács biztosította, valamint a padok és szemetesek elhelyezését is felvállalta. A hiánypotló létesítmény az iskola melletti kertben kapott helyet, ahol immár a gyerekeké a főszerep.
Várjuk mindazok támogatását, akik fontosnak tartják a játszótér ügyét.