2012. szeptember 7-8-án Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Státus Levéltárában, valamint 2013. január 9-10-én a Gyulafehérvári Főegyházmegye Érseki Levéltárában zajlott a kutatómunka. Ajnád helytörténeti kutatását Bogos Róbert végzi a Szent István Szervezet megbízásából. Az eddigi munka során sok érdekes adat és korabeli dokumentum került elő, elsősorban a latin nyelvű püspöki vizitációs jegyzőkönyvekből, püspöki iratokból, valamint más feljegyzésekből. Többek között összeállt az egyházközségben szolgáló, valamint a községben született papok névsora.
A kutatások tovább folytatódnak a Csíkszeredai Levéltárban, valamint a községben. A falu helytörténeti kutatását, hagyományainak és szokásvilágának feltárását a budapesti Wekerle Sándor Alapkezelő Zrt. (Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal), valamint a Szent István Szervezet támogatja.
Ajnád történetét, hagyományait bemutató könyv a tervek szerint a kápolna-templom építésének 500. évfordulójára (2014) jelenik meg. Kérjük mindazokat, akiknek lehetőségük van, támogassák a könyv kiadási költségeit. Támogatási szándékukat vagy bármilyen észrevételüket jelezzék a csikajnadiszisz@yahoo.com emailcímen, vagy személyesen a Szervezet vezetőinél.