Március 16-án, vasárnap az ünnepi szentmise után emlékeztünk meg az 1848-as forradalom hőseiről.
Ünnepi beszédet mondott: Borboly Csaba a megyei tanács alelnöke, Fodor Zoltán megyei tanácsos, Dobos László polgármester, Tankó Szilveszter plébános és Szőgyör Loránd gondnok. Majd ezt követően a ministránsok forradalmi verseket szavaltak; a megyei és helyi önkormányzatok, intézmények koszorúztak. Idén a madéfalvi fúvószenekar emelte az ünnep hangulatát. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a segítséget! Isten áldd meg a magyart!„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!” (Széchenyi István)Valahányszor összegyűlünk nemzeti-közösségi ünnepeinken, a fenti mondat jegyében tesszük. Hiszen a múltat ismernünk kell, azért, hogy becsüljük meg őseink, elődeink áldozatvállalását. Sokat szenvedtek a történelem folyamán a székelyek-magyarok, hányszor volt kilátástalan a helyzetük, egy-egy háború, forradalom idején, amikor menekülni kellett. A múlt tehát az a föld, amelyen mi mint utódok, szabadon élhetünk, és amelyet szülőföldünknek nevezhetünk. Ahol emlékeznek a múltra ott ismerik a célt, ott a jövőt tervezik, a közösséget összefogják.Kívánjuk, hogy a cselekvő hazafiak, a közösségért tenni akaró ifjak példája 177 év után se lankadjon, hanem tovább éljen nemzetünk emlékezetében, mert minden korban szükség van elkötelezett közösségi emberekre, fáklyavivőkre, akik mellé közösségeink odaállhatnak.”



