Amikor a 2010-es esztendőre visszatekintünk sok minden eszünkbe jut: 2-3 nagy árvíz, esős nyár, válság, megszorítások, munkanélküliség, stb. Többnyire negatív események. Mi mégis ebben az év végi beszámolóban pozitív dolgokra emlékeztetjük a kedves Olvasót, hiszen mindenféle válság ellenére úgy értékeljük, hogy falunkban a művelődési programok, fejlesztések terén nem volt hiány. Ezt a kiadványt szerkesztve jöttem rá arra, hogy szinte minden hónapban volt egy olyan rendezvény, amely a falut, vagy a lakosság egy rétegét szólította meg. Ezért is mondom azt, hogy Ajnád nem szűkölködött rendezvényekben.
Néhány jelentős eseményt is kiemelhetünk. Idén először került megrendezésre a farsangbúcsúztatás, népes résztvevővel. Szintén idén volt először a Föld Napi szemétszedés, a patakok tisztítása; míg elődeink a patak vizét ivásra, főzésre, stb. használták, ma már szemétgyűjtő lett sajnos a patak.
Nyáron az összefogást tapasztalhattuk meg az árvíz és a helyreállítás során. Összefogásnak eredménye lett a sportpályánál a híd- és színpadépítés is. Ez utóbbi tette lehetővé a falunapok programjainak lebonyolítását, a 3+2 koncertet is. Először hirdettünk a falunapok keretében Szent István történelmi-irodalmi vetélkedőt gyerekeknek és ifjaknak. A több mint 30 versenyző augusztus végén résztvett egy háromszéki kétnapos kiránduláson is. Örvendetes, hogy ilyen szép számban vettek részt gyerekek, fiatalok. Reméljük, ez a lelkesedés és jókedv nem lankad a jövőben sem.
Szintén támogatóinknak köszönhettük az Amatőr Színjátszó Találkozó megszervezését, illetve a Rompácai Tanösvény információs tábláit. Ezekről és a többi programról olvashatnak a továbbiakban a beszámolókban.
A Szent István Szervezet által szervezett programok, azok támogatói és résztvevői bebizonyították, hogy az anyagi válság, amely mindenkit sújt, nem feltétlen eredményez lelki és kulturális válságot. S bár pénztárcánk vékonyodott, szegényesebben élünk, mégis a művelődési életet, a szórakozást, kikapcsolódást, az ünnepek megtartását nem szabad elhanyagolni.
Nagy örömünkre idén elkészült Ajnád honlapja is. A www.csikajnad.ro internetes oldalon 2010. április 12-én jelent meg az első cikk, ekkor kerültek fel a falu történelmi, földrajzi jellegzetességeit, hagyományait bemutató írások is. Ettől kezdve folyamatosan a rendezvények után képes beszámolók jelentek meg. Többnyire ezeket a beszámolókat tartalmazza ez a kiadvány is. A Szervezet által létrehozott honlap megtekintési száma ma már 4.000 felett van. Reméljük, hogy internet-hozzáféréssel itt Ajnádon is hamarosan látogatható lesz.
Ez év végén töltötte fennállásának első évét a Szent István Szervezet, amely 2010-es statisztikai adatai szerint 12 rendezvényt szervezett, 17 támogató és 9 sikeres pályázat által. Ebben az évben 65 beiratkozott tagja volt a Szervezetnek, első félévben 23 felnőtt, míg második félévben a tagság 42 személlyel bővült (5 felnőtt, 37 diák).
Az egy éves működés alapján mondhatjuk, hogy szükség van a közjót szolgáló, művelődési-kulturális szervezetre. Kívánom, hogy még sok évet megérjen és még több rendezvényt szervezhessen az ajnádiak javára.
Bogos Róbert, szerkesztő /részlet a Visszatekintő című kiadványból/